Már kisgyermek koromban sok furcsaságot észleltem magamban, és magam körül, de ezekről egy idő után szüleimnek nem beszéltem, mert nem értették azokat a dolgokat, amelyek számomra természetesek voltak. Egy idő után nem foglalkoztam ezekkel a dolgokkal én sem, de megmaradtak az emlékezetemben.
Életem egy válságos időszakában fordultam az ezoterika felé, bár a magam módján mindig is hittem Istenben, és az angyalok világában. Könyveket olvastam, majd elmentem egy angyaltanfolyamra, ami áttörést hozott számomra. Itt tanultam meg a kapcsolatfelvételt az angyalokkal, írásos üzeneteket adtak át számomra. Egy idő után már ismerőseim számára is üzentek, és az üzenetek minden esetben pontosak voltak. Ekkor az angyalok választották ki a személyt, akinek üzentek, nagyon sok esetben meglepve engem ezáltal. Később már úgy is tudtam üzenetet lehozni, ha valaki erre megkért. Ez után többféle spirituális tanfolyamot elvégeztem, és vezetett meditációra jártam, és járok ma is. Folyamatosan tanulok, hogy csatornáim tisztábbá tudjanak válni.
Egy meditációban azt kértem angyalaimtól, hogy ne üzenetet küldjenek számomra, hanem egy mesét. A mesét azonnal megkaptam, a címe: A Bölcső. Azóta nagyon sok mesét kaptam, mindegyik mással foglalkozik, és életünk más területén próbál segíteni. Sokszor végigsírom a meséket, amikor írom őket, mert olyan szépség és bölcsesség van bennük. Mindegyik mesét másért szeretem. Van ugyan egy-egy kedvencem, de ez csak addig tart, amíg egy újabb gyönyörű mesét nem kapok. A meséket angyali meséknek hívom, és bár mesék, sokkal jobban szólnak a felnőtteknek, mint a gyerekeknek. Remélem, hogy aki olvassa őket, meglátja a bennük rejlő szépségen túl azt a segítséget adó kezet is, amely mindannyiunk életét próbálja szebbé tenni.
Az angyali üzenetek és mesék által én is próbálom mindazok életét szebbé, és jobbá tenni, akik hisznek az angyalokban, és segítségre van szükségük életük valamilyen területén.
Számomra az angyalok világa valóság, mert az általuk átadott üzenetek és mesék számomra elérhetőek, tehát valóságosak.